A kínai gyógyszereket használják betegségek megelőzésére és gyógyítására egyaránt. Alapanyagai főleg a természetben előforduló gyógyhatású növények, állati eredetű anyagok, ásványok, de vannak vegyi eljárással feldolgozott gyógyszerek és biokészítmények is. Már évezredekkel ezelőtt tudták, hogy gyógyhatású növényeket és állati eredetű anyagokat használhatnak fel a betegségek gyógyításában. Elnevezésük akkor lett „kínai”, amikor Kínába eljutottak az európai gyógyszerek is, ezzel különböztették meg a különböző medicinákat egymástól.

Rövid kínai gyógyszertörténelem

A kínai történetírásban feljegyeztek egy szájhagyomány útján terjedő mondát, amely szerint Shen Nong császár saját maga kóstolta meg a növényeket, és előfordult, hogy napi hetven mérgező növényt talált. Régen a kínai emberek a betegségek elleni küzdelemben folyton gyógyhatású növényeket kerestek, a bevált gyógyszerek receptjét aztán továbbadták utódaiknak.
A Xia-, Shang- és Zhou-dinasztia idején (az időszámítás előtti 22. századtól 256-ig) már voltak Kínában gyógyhatású borok és gyógyitalok. A Nyugati-Zhou-korban (az időszámítás előtti 11. az időszámítás előtti 771-ig) írták a Shi jinget (Dalok könyvét), amiben az első feljegyzések találhatók a gyógynövényekről. A most fellelhető könyvek közül a Nei Jing (szabadon „A fizika könyvének” fordítható) volt a leginkább elméleti alapkönyv, amely szerint az embert nem választhatják el a természettől. Az emberi szervezetben is ellentétes erők harca folyik, ezek ingadozása, és kimenetele határozza meg az egészséget, illetve a betegséget, ezért „a lehűlés ellen felmelegítéssel, a hő ellen lehűléssel” kell fellépni. A Nei Jingben az áll: minden természeti folyamat 5 alapelem átalakulásra vezethető vissza. Az 5 átalakulási fázis középpontjában e különböző elemek átalakulása, illetve egymásból való kialakulása és legyőzése áll. Az öt alapelem: a tűz, a víz, a föld, a fém és a fa. Ez az elmélet végig érezhető a kínai gyógyszerelméletekben.
A mostani gyógyszerkönyvek közül a Shen Nong Ben Cao Gang Mu, a Gyógynövények jegyzéke a legrégebbi, a feltételezés szerint az időszámítás előtti 221 és időszámításunk utáni 220 között keletkezhetett. A könyv 365 gyógyhatású növényről ír, s az addigi tapasztalatok alapján állították össze. Megjelenése a kínai gyógyszertudomány születését és fejlődését jelzi.
Az időszámításunk szerinti 618 és 907 között uralkodott Tang-dinasztia fejlett gazdasága előrevitte a kínai orvostudomány fejlődését. A kormány irányításával szerkesztették a világ történetének első gyógyszerészeti gyűjteményt a Tang gyógynövénylexikont, amely 850 gyógynövényről szól rajzzal és táblázattal.
Az 1368 és 1644 között uralkodott Ming-dinasztiában élt a neves orvos, Li Shizhen, akinek 27 évi munkával sikerült az eddigi vívmányok alapján összeállítani az új korszakot nyitó Ben Cao Gang Mu című gyógyszernövénytant, amely 1892 növényből előállítható gyógyszert sorol fel és ismertet.
1949-ben megalakult a Kínai Népköztársaság, a kormány irányításával és szervezésében hatalmas munkát végeztek a gyógynövények kutatásában, azok pontos vizsgálatában, elemzésében, kémiai felülvizsgálatában és klinikai alkalmazásában. 1961-ben országos kutatások alapján összeállították a Gyógyszerek gyűjteményét. 1977-ben kiadták a Kínai Gyógyszerek Lexikonját, amelyben 5767 növényi medicina, vegyi és más eredetű gyógyszer található. Tartományi szinten is helyi jellegű gyógyszer-gyűjteményt jelentettek meg. Az ország nagyvárosaiban és a tartományi székhelyeken szaklapot és folyóiratokat indítottak. Nemcsak a nagyvárosokban, de a tudományos kutatóintézetekkel közösen és az oktatási intézmények segítségével is szakmai folyóiratokat és lapokat jelentetnek meg.

A kínai gyógyszerek forrásai

Kína nagy kiterjedésű ország, változatos földrajzi és geológiai szerkezettel, ami kedvez a különféle gyógyszerek alapanyagainak termeléséhez. Napjainkra több mint nyolcezer fajta gyógyszert kísérleteztek ki, illetve hoztak forgalomba, ebből hatszázat rendszeresen használnak. A hazai szükségletek kielégítésén felül Kína exportál is a gyógyszerekből, több mint 80 országba, illetve térségbe. Gyógyhatásuknak jó a híre.

A gyógyszerek gyűjtése és feldolgozása

Az alapanyag gyűjtése fontos láncszem a kínai gyógyszerek készítésében. A történelem során az orvosok mindig nagy fontosságot tulajdonítottak az alapanyagok szedésének és begyűjtésének időszerűségére. Mivel a gyógynövények és más anyagok fejlődése folyamán változik gyógyhatásuk és a mellékhatások száma és erőssége is. Általában a növényeket akkor szedik, amikor teljes a levélzete és kezd bimbósodni. A magos növényeket akkor szüretelik le, amikor már megérett, a gyökérért szedett növényeket pedig ősz végén vagy tavasz elején szedik össze.
Az állati eredetű gyógyszereket a gyógyszeradó állat életének elején, az ásványi eredetű gyógyszereket az év bármely időszakában begyűjthetik.
A begyűjtött anyagokat alaposan válogatják, tisztítják. A rendeltetésének megfelelően vagy laposra vágják, vagy megfőzik, gőzölik, erjesztik, esetleg lepárolják. A feldolgozott gyógyszereket a követelményeknek megfelelően a napon szárítják, előfordulhat, hogy mésszel szárítják a tartósítás végett, az esetleges dohosodás elkerülése érdekében. A patikában az értékesítés előtt még egyszer megvizsgálják a minőségét és állagát.

A kínai gyógyszerek alkalmazása

A kínai gyógyszerek elmélete és gyakorlata egyaránt a kínai kultúra lenyomata. A kínai gyógyszerek természetes anyagokból készülnek, ennél fogva kevés a mellékhatásuk, és mivel a kész gyógyszerek többféle alapanyagot tartalmaznak, többféle betegség kezelésére alkalmazhatók, ugyanakkor az alapanyagok részarányának változtatásával módosítani lehet gyógyhatását.
A kínai gyógyszerek alkalmazásakor figyelembe veszik az adott beteg állapotát és a gyógyszer lehetséges hatásait. Az elmélet szerint a gyógyszerek hőmérsékletüknél fogva négy csoportba oszthatók: jeges, meleg, langyos, és hideg csoportokra. Öt ízt különböztetnek meg: a savanyút, a keserűt, az édest, a csípőst és a sóst. A kedvező hatás érdekében nagy figyelmet kell fordítani az orvosnak a gyógyszerek összetételének helyes megválasztására és az ellentétes hatások kiküszöbölésére módjához. Az orvos a beteg állapotának figyelembevételével állapítja meg a helyes részarányt, a bevétel sűrűségét, a napi adagot a beteg kora, erőnléte és speciális igényei szerint.

A kínai gyógyszertudomány fejlődése

A kínai hagyományos orvoslás fejlődési iránya várhatóan a következő: az alapanyagok terén a meglevő hagyományok alapján javítják a válogatási módszert és a nemes fajták termelését, így például a vetőmagok izotóppal való kezelése, a biotechnológiai beavatkozás segítségével, termelőtelepet létesítenek a vadon termő gyógynövény termesztése érdekében, s több mint 20 eddig importált gyógynövényt honosítanak meg, tudományos kutatást végeznek a magok degenerációs folyamatának megelőzésére, továbbá új gyógyhatású növényeket, ásványi anyagokat keresnek.

Hosszabban itt:

http://wudangshanhu.5mp.eu/web.php?a=wudangshanhu&o=_1WknebBGL