Paprika, majoranna, köménymag! - ugrik be azonnal mindenkinek, borsika fű, izsóp, zsálya, és kapor, teszik hozzá rögtön. Ám a kép ennél is jóval színesebb lehetne...

Például a torma hova sorolandó? Márpedig a hajdúsági torma megkapta az eredetvédettséget, hungarikum, és egyszerre fűszernövény, gyógynövény, termesztett és vadon élő gyökér zöldség...

Maradjunk a fűszerpaprikánál, hiszen gazdasági jelentősége óriási volt, és óriási lehetne, ha nem volnánk saját magunk ellenségei!

Honnan származik a paprika?

Amerikából, - vágják rá gyorsan, de a történet ennél jóval cifrább, és bizony a magyarok paprika vonzalmára is magyarázatot ad.

A Himalája lejtőiről származik, miközben Kolumbusz hozta Európába Amerikából a burgonyával együtt, Közép-Amerikából származik, Indiában termesztették először. A látszólag ellentmondó állítások mindegyikére találunk bizonyítékot!

 

Példának okáért a Krisztus utáni első században Néró háziorvosa, Dioszkioridész "De Materia Medica" című művében leír egy bizonyos "piper longum rotundumot"- szó szerint: hengeres hosszú paprika, azaz csöves paprika), amely a leírás szerint megdöbbentően emlékeztet a paprikára. Vajon csakugyan a paprika lett volna ez a bizonyos növény, vagy valami más? Több említés nem történik róla, mindaddig, amíg Kolumbusz el nem érte az Új Világ partjait.

Az első írásbeli feljegyzés, amelyben a paprika is szerepel abban a formában, ahogyan mi is ismerjük Kolumbusz hajóorvosának, Chanca-nak a tollából származik. Chanca egy levélben, amelyet Hernandez nevű barátjának, Fülöp spanyol király háziorvosának küldött, leírja az Új Világban termő "indiai borsot", ezt a vonzó látványt nyújtó dísznövényt, amely orvosi szempontból is hasznosnak bizonyulhat.

Azt csak mellékesen jegyzi meg, hogy a bennszülöttek ezt a bizonyos "indiai borsot" fűszernek használják. A tizenhatodik század végére az Ibériai-félszigeten már virágzó paprikatermesztés folyt.

Azonban Gundel Károly, a gasztronómia fejedelme szerint a spanyol pimiento paprika csakugyan Kolumbusszal érkezett Európába, ám a magyar capsicum paprika Indiából került hozzánk Perzsián keresztül, ahonnan a törökök hozták magukkal a tizenhatodik században. Ezt az elméletet főként az támasztja alá, hogy évszázadokon keresztül szinte mindenki indiai borsnak nevezte a paprikát.

Tegyük gyorsan hozzá, hogy a perzsákkal először a szkíta birodalom társult népeként érintkezhettünk valahol a Kaukázus keleti lejtőin élve, mely az eurázsiai kereskedelmi útvonal, később selyemút közelében volt, azaz, ha a paprika ismert növényként megjelent a korabeli világkereskedelemben, akkor arról a magyarok biztosan tudtak.

A képet még zavarosabbá teszi, hogy a régi idők botanikusai számára az "indiai" amerikai, vagy közép-amerikai indiánt jelentett. Egy biztos, a paprikát Kolumbusz előtt nem ismerték Európában. Akkor járunk tehát legjobban, ha úgy tekintjük ezt a pompás növényt, mint Amerika felfedezésének egyik kellemes mellékhatását.

Sokan csak ennyit vesznek biztosra: "hazánkba a paprika török közvetítéssel, bolgár kertészek által került", és ők ismertették meg termesztésével a magyarokat. De, tulajdonképpen mikor paprikát mondunk, mire is gondolunk? Nálunk a paprikának két alapvető megjelenése létezik, az egyiket arra szánják, hogy frissen, főzve vagy savanyítva fogyasszák, a másik az ún. fűszerpaprika, amit megőrölnek és fűszerként használnak. Ez a világhírű magyar paprika, a hazai gasztronómia alapfűszere, hungarikum!

(...) Magyarországon különösen a déli vidékeken ideálisak a körülmények a paprikatermesztéshez. Megfelelő a napi középhőmérséklet, a napsütés és a csapadék mennyisége.

Hajdanán, amikor eljött a paprikapalánta kiültetésének ideje, a falu apraja nagyja kint volt a földeken, hogy ezt a nehéz és fáradságos munkát elvégezzék. Majd következett a kapálás. Azt tartja a mondás, hogy a paprikát kilenc pénteken kell megkapálni.

A szedés rendszerint szeptember elején kezdődött, ebben szintén részt vett az egész falu, majd a termést szekerekre rakták, és haza szállították. Ekkor a hibátlan csöveket két-három méter hosszú füzérekbe fűzték fel és kiakasztották a házak eresze alá száradni. Ilyenkor - a hozzám hasonló korúak, vagy nálam idősebbek még emlékezhetnek rá - az egész Alsóváros, Mihálytelek és Röszke felfűzött paprikába volt öltözve, de így volt ez Kalocsa környékén is.

A következő néhány hét során a füzérek tovább pirosodtak, és lassan kiszáradtak. Ezután következett a paprika csumájának eltávolítása, ahogy felénk Mihályteleken mondják, a "csipödés", és régebben a "hasítás", vagyis a hús és a mag különválasztása.

Egészen a tizenkilencedik század végéig a szárítást speciális agyagkemencében fejezték be. Aztán, akárcsak a szőlőt, megtaposták, kellőképpen összezúzták, majd átszitálták egy rostán, esetleg jókora mozsarakban zúzták porrá. Újabb találmány volt az ún. "külü", amellyel már sokkal finomabbra lehetett törni a paprikát.

A Tisza menti molnárok, akik korábban csak lisztet őröltek vízimalmaikban, rátértek a paprika őrlésére is. A lassan őrlő malomkerekek rendkívül finom őrleményt adtak, azt azonban senki sem tudta hogyan lehetne kevésbé csípőssé tenni. 1959-ben a leleményes Pálffy testvérek Szeged városában történelmi felfedezést tettek, rájöttek, ha eltávolítják a paprikából az ereket, megszűnik annak csípőssége. E módszer segítségével valami egészen új dolgot hoztak létre, az Édesnemes Szegedi Paprikát.

Az újfajta megszelídített paprika szenzációt keltett, népszerűvé vált az egész világon.
A magyar paprikatermesztők ezután is tovább kísérleteztek, hogyan tudnák nemesítés és keresztezés útján létrehozni a természettől fogva csípősségmentes paprikát. A huszadik század elején sikerült kinemesíteni egy olyan alfajt, amely még akkor is édes, ha az összes magvat és eret benne hagyják.(...)

Jelenleg a piacon hatféle fűszerpaprika őrlemény kapható, nevezetesen a különleges, csemege, az édesnemes, a félédes, a rózsa és az erős paprika. Sajnos a pillanatnyi helyzet az, hogy talán a különleges nem tartalmaz import adalék paprikát, a többi - a magyarországi paprikatermesztés tudatos tönkrtétele miatt - már nevesincs iport paprikákkal kevert.

(...) Jó néhány tudósunk foglalkozott azzal, hogy kiderítse, milyen hatással van a paprika az emberi szervezetre. Elsőként Hőgyes Endre nevét említeném, aki úgy találta, hogy a paprikából nyerhető kapszaicin élénkebb működésre serkenti a száj és a gyomor nyálkahártyáját, és elősegíti az emésztést. Ide kívánkozik Dr. Berkessy László neve, aki a szegedi egyetemen folytatott kísérleteket.

Cholnoky László kimutatta, hogy a paprikával még az A-vitaminnal telített sárgarépa sem vetélkedhet. És mindenek előtt Szent-Györgyi Albert professzor úr, aki felfedezte, hogy egyetlen más növényben sincs annyi C-vitamin, mint a paprikában. Az első jelentős mennyiségű C-vitamint a magyar paprikából nyerte, amely mint kiderült ötször annyit tartalmaz, mint a citrom és narancsfélék. Ő volt az egyetlen magyar tudós, aki itthon végzett tevékenységéért kapott Nobel-díjat.

(Barta László cikkét felhasználva)