Kerti
kakukkfű
Thymus
vulgaris L. - Lamiaceae
más
néven: kerti kakukkfű, timián, balzsamfű, tömjénfű, démutka
Félcserje,
Dél-Európában, a Földközi-tenger melletti országokban őshonos. Ez a faj nálunk
vadon nem fordul elő, még elvadulva is ritkán. Dél-Európában, Észak-Afrikában,
Amerikában és Közép-Európában, így Magyarországon is termesztik. Az ajakosak családjába
tartozik.
Gyökere
karószerű, fás, erősen elágazó, többfejű. Szára a tövétől elágazó, 20-30 cm magas,
félig fásodó, többnyire felálló. Az idősebb, vissza nem vágott növények, szétterülő
bokrocskákat képeznek. Keresztben átellenesen álló levelei kicsik, ülők vagy 1-2
mm-es nyelűek. Állományuk
kissé húsos, felszínük sötétebb zöld, fonákuk szürkés. A levél csúcsa hegyes vagy
tompa, válla nyélre keskenyedik. A levéllemez 6-10 mm hosszú, szálas, lándzsás
vagy tojásdad alakú, éle ép, hátra-göngyölődött. Hajtásai és levelei gyéren vagy
sűrűbben szőrösek, illóolajmirigyektől pontozottak.
Virágzata
álörvökből összetett, alján szaggatott füzér. Murvácskái aprók, lán-dzsásak, tompák.
Kisebb termős és nagyobb
kétivarú virágai vannak. A csésze alsó felében kívül szőrös, torkában fehér szőrkoszorú
van. Felső ajka 3 cimpájú, a cimpák rövidek, hegyesek, alsó ajkának cimpái hosszúak,
kihegyezettek, szőrösek. 4-5 mm-es pártája szintén kétajkú, kívül szőrös, felső
része lilás vagy pirosas rózsaszín, töve fehér. A porzószálak halványpirosak,
a portokok lilák, később barnák. Bibéje kétágú, termése a maradó csészékben négy
sötétbarna színű makkocska.
Környezeti
igénye
Dél-európai
származása miatt a közepesnél magasabb a hó'igénye. A magok 7-8 °C-on, sőt időnként
még ez alatt is, csírázásnak indulnak. A növények fejlődéséhez szükséges optimális
hőmérséklet 25 °C körül van. Sokáig tartó száraz hidegek hatására jelentős mértékű
fagykárt szenvedhet. A fiatal (1-2 éves) és az elöregedett (6-43 éves) állomány
a leginkább fagyérzékeny. Hótakaróval viszont a hazánkban előforduló leghidegebb
teleket is jól átvészeli.
Rendkívül
fényigényes. A legkisebb árnyékolásra is növekedésének lassulásával válaszol.
Elgyomosodott ágyasokban alacsony illóolajtartalmúak, satnyák a tövek. Tűző napsütésben
érzi jól magát, különösen a déli domboldalak alkalmasak termesztésére, ahol a
napsugarak beesési szöge ideális számára.
Szárazságtűrő,
de csak a többéves tő. Első évben a csírázástól kezdve nyirkos talajt igényel,
amelyet nyáron gyakori öntözéssel tarthatunk fent. Egyszerre ne adjunk sok vizet,
mert erősen lehűl a talajfelszín és növekedése megállhat. Kifejlett állapotban
az aszályos nyarakon is szépen díszlik, erősen elágazó karószerű főgyökere nagy
távolságból szállítja számára a vizet. Szálas levélzetének minimális a párologtatása.
Talajban
nem válogatós. A terület kiválasztásánál nagy fényigényén kívül gondoljunk melegkedvelő
és szárazságtűrő képességére is. Erősen kötött, agyagos, hideg, mély fekvésű helyekre
ne ültessük, mert gyengén növekedik és fokozottabb a kifagyás veszélye is. A laza
szerkezetű (nem futóhomok), jól szellőző és jó vízgazdálkodású talajok kedvezőek
számára. Köves, sziklás domboldalakon is szépen díszlik.
Közepes
tápanyagigényű. Évelő, ezért telepítése előtt nagyon fontos a szervestrágyázás.
10 m2-re 30-40 kg érett istállótrágyát szórjunk ki. A szerves trágya
pótolja a tápanyagokat és laza, morzsalékos, könnyebben melegedő talajszerkezetet
alakít ki. A műtrágyák közül káliumból és foszforból valamivel többet igényel,
mint nitrogénből. 10 m2-es területre évente 40 dkg szuperfoszfátot
és 20-25 dkg kálisót számítsunk közepes tápanyagszintű talajon. Alacsony mésztartalmú
területeken a meszezés növeli a termést. Pétisóból fejtrágyaként elegendő évente
20-25 dkg/10 m2.
Termesztése
Évelő,
tehát éves vetésforgóban nem szerepelhet. Kerti utak szélén, házak déli napsütötte
oldalán is elhelyezhető. Szervestrágyázás után a területet ősszel mélyen ássuk
vagy szántsuk fel, majd tavasszal gereblyézzük simára és ültetésig tartsuk gyommentesen.
Nagyon fontos a megfelelően elmunkált, aprómorzsás szerkezetű magágy.
Szaporítására
többféle módszer (helyrevetés, palántázás, tőosztás, dugványozás) terjedt el.
Helyrevetése kora tavasszal (márciusban) vagy ősszel (októberben), tél alá lehetséges.
Utóbbi esetben az őszi talajmunkákat szeptemberre kell időzíteni. A magok jó csíraképessége
ellenére ajánlatos a sűrű vetés, majd később az egyelés, mert kezdeti fejlődése
igen lassú és bizonytalan.
Lassú
fejlődése miatt, hogy ne foglalja el egy évig fölöslegesen a területet, célszerű
palántát nevelnünk. Ilyenkor a magokat március és május között vethetjük el 15-20
cm távolságú sorokba, igen sekélyen. Csak 0,5 cm földtakarást kapjon. Kora tavaszi
vetése biztonságosabb fólia alatt. A palántákat egy évig neveljük és a következő
év tavaszán ültessük ki 40-50 cm sor- és 25-30 cm-es tőtávolságra. A korai vetésből
származó jól fejlett (7-8 cm magas) palánták nyár elején is kiültethetők. Ősszel
már ne ültessük, mert az átültetett fiatal növények könnyen elfagyhatnak, ekkor
már jobb ha a palántaágyban maradnak.
Idősebb,
illetve elöregedett állományt tőosztással is felfrissíthetünk. Ősszel (októbernovemberben),
a nyugalmi időszak kezdetén, a kiásott tövek egészséges részeit szétosztva azonnal
ültessük el, az erősen fásodott, elöregedett hajtásokkal már ne foglalkozzunk.
Az ültetésre keressünk új területet, különben talajuntság lép fel.
Dugványkészítésre
az egyéves elfásodott hajtásokat használhatjuk. 6-7 cm hosszú hajtásokat vágjunk
és laza, tőzeges, komposztos vagy homokos ágyasokba, 5 cm-enként dug-gassuk el.
Vigyázzunk az ültetésnél, hogy a hajtás alsó fele kerüljön a talajba. Árnyékos
helyen, állandó öntözéssel nyár végére jól meggyökeresedett dugványokat kapunk,
amelyeket augusztus-szeptember vagy a következő év tavaszán ültessük ki állandó
helyére.
Legfontosabb
ápolási munkája a gyomtalanítás. A gyomnövények nemcsak a sorok között kellemetlenek,
hanem a bokrosodé töveket is átszövik. Termesztési helyének megválasztásakor részesítsük
előnyben az enyhén gyomfertőzött területet, mert ezzel később sok energiát takaríthatunk
meg. Évente egy-két alkalommal, kapálás előtt, 10 m-enként 10-15 dkg pétisóval
fejtrágyázhatjuk.
A
sorközöket ősszel műtrágyázzuk, a 4 éves állománynak szerves trágyát is adhatunk.
Ősszel a sorközöket közepesen mélyásással vagy mélykapálással lazítsuk fel.
A
második évtől kezdve évente kétszer vágjuk: a májusi virágzáskor először, majd
augusztus végén, szeptemberben ismét. A vágással elfásodott részek ne kerüljenek
a betakarított növények közé, tehát a töveken 8-15 cm hosszú fás hajtások maradjanak
vissza. A betakarítást lehetőleg a déli órákban (11 és 15 óra között) végezzük,
mert ekkor a legnagyobb a növényekben az értékes aroma- és illóanyagok mennyisége.
A levágott növényi részeket naptól védett, száraz, szellős helyen szárítsuk meg.
A
magfogás a folyamatos érés és pergésre való hajlam miatt eléggé nehéz. Ne várjuk
meg a magok teljes érését, hanem ha a magszáruk alsó felében sárgásbarnák már
a magok, az egész szárat vágjuk le és papíron, fólián, védve utóérleljük.
A
kakukkfű 5-6 évig marad meg egy helyben, az utolsó években már egyre jobban gyérül
az állománya. Jól beállított területről évente 2,5-3 kg/10 m2 zöldtömeget
és 7-8 dkg/10 m2 magot ad. Ezermagtömege: 0,25-0,27 g, a magok csak
2-3 évig tartják meg a csírázóképességüket. Speciális kártevője és kórokozója
jelenleg nem ismert.
Felhasználása
Az
egész növény kellemes illatú. Nem fásodott, föld feletti hajtásai 1,0-2,5% illóolajat,
keserű anyagot, flavonoidokat, szaponint és emellett még egy nem ismert görcsoldó
hatású anyagot tartalmaznak. Hatóanyag-tartalma jelentősen felülmúlja a nálunk
vadon is
előforduló mezei kakukkfűét (T. serpyllum L). Illóolajának több mint harminc összetevője
közül a legfontosabb a timol, ez adja a növény jellegzetes illatát is. A timol
a baktériumok, a gombák fejlődését gátolja, vagy azokat el is pusztítja, ezért
tisztán is használják a gyógyászatban.
Szeszes
kivonata is fertőtlenítő és nyálkaoldó hatású, azért használják a legtöbb köhögés
elleni gyógyszerkészítményben. Szárított hajtásait fűszerként is hasznosítják,
főleg a konzerviparban a paprika és az uborka savanyításánál. Néhány országban
igen kedvelt húsfűszer: majoránnával, babérral, szerecsendióval, rozmaringgal,
zsályával keverik. Illóolaját a konzervipar is hasznosítja. Már az ókorban is
ismert volt, nevét a görög thymos = bátorság szóból kapta, a vitézség jelképének
tekintették. A görög nők a háborúba induló férjeik ruhájára kakukkfüvet hímeztek.
RECEPTEK
•
Fűszeres bab
75
dkg bab, 1 fej vöröshagyma, 2 gerezd fokhagyma, 1 evőkanál liszt, 1 dl fehérbor,
1 doboz paradicsompüré, 30 dkg füstölt sertéscomb, olaj, kakukkfű.
A
fejtett babot sós vízben, fedő alatt puhára főzzük, majd a levét majdnem egészen
elpárologtatjuk. Két evőkanál olajban a finomra vágott vöröshagymát üvegesre sütjük,
beletesszük a fokhagymát, meghintjük a liszttel és barna rántást készítünk. Felengedjük
száraz fehérborral, hozzáadjuk a paradicsompürét és ezzel sűrítjük a babot. Beletesszük
a kockára vágott füstölt sertéscombot és késhegynyi kakukkfüvei hintjük meg, majd
felforraljuk, úgy tálaljuk.
•
Kakukkfüves csirke
2
kisebb csirke, 3 gerezd fokhagyma, 5 dkg margarin, füstölt szalonna, 1 evőkanál
vöröshagymakrém, 1 kiskanál paradicsompüré, 1 pohár fehérbor, liszt, bors, kakukkfű.
A
csirkét feldaraboljuk, bőrét lehúzzuk, és bedörzsöljük az elkapart szalonnával,
meghintjük kakukkfűvel. Állni hagyjuk, majd a csirkedarabokat kisütjük a margarinban.
Sütés után az összes átsült csirkedarabot visszatesszük a serpenyőbe, hozzáadjuk
a vöröshagymakrémet, a tört fokhagymát és a paradicsompürét. Meghintjük borssal,
felengedjük a fehérborral és fedő alatt puhára pároljuk. Végül zsírjára sütjük,
egy csapott evőkanál liszttel meghintjük és kevés vízzel összeforraljuk.
•
Farigoule, thyme liqueur = hagyományos provanszi ital
II.
Kerti
kakukkfű
Thymus vulgaris L. - Lamiaceae
Szétterülő,
alacsony, apró levelű, díszes törpecserje sok kicsiny, lilás-rózsaszin virággal.
Nélkülözhetetlen kiváló fűszer. Kámforos ízű és illatú, antiszeptikus hatású levelét
gyógyszerként is felhasználják. Fontos kiskerti fűszer- és gyógynövény.
Származása,
elterjedése. Őshazája Dél-Európában, a Földközitenger vidékén található. Főként
Európában és Észak-Amerikában termesztik. Kiskertekben csupán szórványosan fordul
elő.
Gazdasági
és táplálkozási jelentősége. A konzervipar fűszerezésre, a kozmetikaipar illóolaját
használja, a gyógyszeripar viszont hatásos gyógyszerek alapanyagául dolgozza fel.
A francia konyha nélkülözhetetlen kelléke. A növény hajtása 1-2,5% illóolajat,
8-10% cseranyagot, ezenkívül flavonokat, szaponint, keserüanyagot, sókat tartalmaz.
Növénytani
jellemzői. Évelő, alacsony félcserje. Gyökérzete karószerű, fásodó,
többszörösen elágazó, több fejű. Szára a tövétől elágazó, 20-50 cm magas,
félig elfásodó, bokra szétterülő. Levélzete sok kicsiny, átellenes állású,
lándzsa alakú, finoman szőrözött (a hajtás is) levélből áll. Virágzata álörvökből
összetett szaggatott füzér. Virágai kicsinyek, lilás színűek (vagy fehérek), egy-
és kétivarúak, idegenmegporzók, május-júniusban nyílnak. Termése kicsiny,
sötétbarna makkocska. Ezermagtömege 0,24-0,28 g. Csírázóképessége 70-80%-os,
magja 2-3 évig jó, 7-10 nap alatt kikel. Egész éves növény.
Élettényezők
iránti igénye. Fényigénye: sok napfényt kíván. Hőigénye: száraz
meleget kíván, de hideg teleken is áttelel. Öntözni nem szükséges. Talajigénye:
középkötött vályogtalajon szépen fejlődik, nem kedveli
a vizenyős területeket, olajtartalma itt kisebb lesz. Tápanyagigénye: közepes,
háromévenként 3-4 kg szerves trágyát és 50-60 g/m2 vegyes műtrágyát
kíván.
A
leírt fajt termesztik, fajtáit nem ismerjük. Hazánkban sok faj őshonos, ezeket
szintén használják gyógyászati célra, de nem jelentősek.
Termesztése.
Évelőként 5-7 évig marad egy helyen, tehát fő kultúrában telepítjük.
Előnövénye bármilyen zöldségnövény lehet, de talaja évelő gyomoktól mentes
legyen. Tiszta tenyészetet kedvel. Talaj-előkészítése: 30-40 cm mély forgatás,
ásás, mélyszántás szerves- és műtrágyázással egybekötve. Tenyészterülete 40-60
x 40-60 cm, dísznek 80-100x80-100 cm. Helyrevetése hasonló a spanyol turbolyáéhoz.
A frissen szedett magvakat még abban az évben, a tél beállta előtt elvethetjük
0,5 cm-es takaróréteggel, hogy kora tavasszal kikeljenek. Biztonságosabb azonban
a márciusi vetés, széles fészkenként 30-50 maggal. A megerősödött növényekből
5-6 db-ot hagyunk egy-egy fészekben. Vetőmagszükséglete elenyésző, 0,03-0,08
g/m2. Palántáról nevelve március közepén hidegágyba vetünk,
ritkább térközzel, 10-15 cm-es sortávolságra (0,8-1 g/m2), 0,5 cm-es
komposzttakarással. Júniusban palántáljuk végleges helyére. Tőosztással, bujtassál:
az elfekvő és legyökerező hajtásokat a nyugalmi időszakban (kora tavasszal,
késő ősszel) levágjuk és elültetjük. Ápolása: talajlazítás, gyomirtás,
a hajtások visszavágása. Szedése: virágos, leveles zöld hajtásait a telepítés
évében egyszer, ezt követően kétszer vagy háromszor metszőollóval, sarlóval vágjuk.
Száraz, meleg, fedett helyen szárítjuk. Illatát csak jól záródó edényben őrzi
meg.
Feldolgozása,
hasznosítása. Egyedi vagy csoportos, ágyásos ültetéssel, de útszegélyként
házi-, haszon-, bemutató-, hobbi-, üdülő- stb. kertekben és edényekben is mutatós.
Illatával távol tartja a kártevőket.
Jellemzően
és kellemesen kámforos illatú és aromájú, sokoldalúan használt fűszer. Nehezebben
emészthető levesek (bab, borsó stb.), burgonyafőzelék, saláták, sültek, vadas
ételek, kolbász, hurka, töltött káposzta, körözött, májkeverék stb. ízesítésére
kiváló. A diétás ételek ártalmatlan fűszere, a növényi ecetek egyik fontos anyaga.
Kitűnő gyomorjavító, köhögéscsillapító, görcsoldó, szélhajtó, izzadást gátló,
vérnyomásemelő. Fürdővizekbe téve illatos és frissítő hatású.
Elkészítése
•
Kakukkfüves sültburgonya. 1 kg meghámozott burgonyát karikára vágunk, egy
sort kizsírozott tűzálló tálba rakunk. Erre karikára vágott vöröshagymát teszünk,
megszórjuk törött borssal, csipetnyi sóval, finomra vágott kakukkfüvei és petrezselyemzölddel,
kevés vajat is adunk hozzá. Erre ismét burgonyát és fűszereket, vajat, rétegezünk.
Addig ismételjük, amíg a burgonya elfogy. Végül paradicsommal és vékonyka füstölt
szalonnával takarjuk be, majd lefödjük alufóliával. Lassú tűznél puhára sütjük,
végül a fóliát levesszük és gyorsan megpirítjuk.
III.
Kakukkfüvek
Thymus
species
A
mezei kakukkfű (Thymus serpyllum), a savanyú homoki területeken előforduló
északi kakukkfű, vadkakukkfű,
(franciául:
serpolet, thym serpolet, farigoulette, serpolet á feuilles étroites).
Magyarországon
gyakori növény, Jávorka Sándor a múlt század elején az Iconographia Florae Hungaricae
című határozókönyvében a következő alfajokat sorolja fel a Trianon előtti Magyarország
területéről: Marschall, rövidlevelű, termetes, kisded, Dégen kakukkfüve, vasmegyei,
merev, északi, kopaszodó, dombvidéki, Janka-féle, korai, balkáni, havasi, hegyi,
kisvirágú, dák, tűlevelű, dalmát, heverő, vékony, érszegélyes, szépséges, tátravidéki,
kisfátrai, üstökös, velebiti, széles murvalevelű. És ezeket Csapody Vera le is
rajzolta a többi, mintegy 4000 fajjal együtt! Vajon mi késztette elődeinket ilyen
óriási munkába fogni, az összes nálunk fellelhető növényfajt meghatározni, herbáriumokba
gyűjteni, lerajzolni? Íme Jávorka Sándor magyarázata: „Egy gazdag flórájú országnak
- a történelmi Magyarországot értve alatta- valamennyi, mintegy 4000 virágos növényfaját
lehetőleg hű és kifejező rajzban bemutatni, a mai súlyos viszonyok között olyan
fényűzésnek tetszhetik, amilyet eddig csak a legnagyobb és legműveltebb európai
nemzetek némelyike –nyugodt fejlődése korszakában- engedett meg magának. Hogy
ilyen körülmények ellenére is belefogtam ilyen túlméretezettnek tetsző vállalkozásba,
annak természetszerű oka a magyar sorstól kijelölt feladatnak átérzése volt, hogy
itt Európa keletén kultúrhivatottságunk bizonyítására minden lehetőt meg kell
tennünk.” Ismerjük meg tehát, és telepítsük meg a kertben illatos vad kakukkfüveinket
is, ne csak a dísznövénykertészetek holland importból származó tarkabarka változatait.
Ennyivel mi is tartozunk nemzeti büszkeségünknek!
A
kerti kakukkfű (Thymus vulgaris)
(franciául:
thym, farigoule, thym commun, thym cultivé, thym vulgaire)
a
mezei kakukkfű rokona, erős, intenzív fűszeres illata és felálló ágrendszere miatt
kedvelt. Akkor virágzik, amikor a kakukk megszólal májusban. A virágzás kezdetén
vágjuk le télire a szárításra szánt mennyiséget, így még újra tud hajtani, és
a tél előtt megerősödik.
A
citromillatú kakukkfű (Thymus citriodorus), örökzöld, formás kis bokor, kicsit
később nyílnak halványlila virágai, teája világossárga, kellemes citromillatú,
a jellegtelen ízű gyógyteák élvezhetők lesznek, ha hozzákeverjük. A régi rómaiak
nagy becsben tartották a kakukkfüvet, katonáik csata előtt kakukkfűfürdőt vettek,
hogy bátorságot kapjanak tőle. A kakukkfüvek életformájával függ össze szaporításmódjuk.
Eredeti termőhelyükön száraz sziklás lejtőkön fel vannak készülve kisebb sár-és
kőlavinák érkezésére, ami után nyakig ülnek a hordalékban, ezért könnyen legyökeresednek
a hajtásai, és kinőnek a kőzúzalék alól. Az értékes kerti változatokat kora tavasszal,
a kétéves gallyról leszakított félfás hajtásdugványokkal a legcélszerűbb szaporítani.
A dugványokat 1,5-2 cm mélyen tűzdeljük homokba vagy tőzegbe, takarjuk fóliával,(legolcsóbb
a szobafestők vékony takarófóliája) és két-három hét múlva már megjelennek a gyökerek,
nem csak a rügyek mellett, hanem az egész hajtás földalatti részén. Ha megjelennek
az új hajtások, le kell venni a fóliát, nehogy megnyúljanak. Gondos öntözés mellett
május végére kész kis növényeket telepíthetünk állandó helyükre. Ilyenkor érdemes
kissé visszavágni őket, hogy a friss gyökérzet és a nagy lombfelület egyensúlyba
kerüljön. Az idős, felkopaszodott töveket feltöltéses bujtással lehet megifjítani.
Tavasszal a tövekre olyan magasan szórunk termőtalajt, hogy csak a hajtások csúcsa
látsszon ki. Ősszel lebontjuk a dombot, és a gyökeres hajtásrészeket levágjuk,
új helyre telepítjük. Így lehet a régi levendula- és zsályatöveket is megifjítani.
Sok sziklakerti évelő, a ternye, az istác, a csillagvirágok és a szegfűk is hajlamosak
kiemelkedni a talajból, ezeket három-négyévente ki kell ásni, és mélyebbre ültetni,
ilyenkor lehet tőosztással szaporítani is őket.
IV.
Kakukkfű
Thymus
vulgaris
az ajakosak (Lamiaceae vagy Labiatae) családjába tartozó fűszernövény; leveleit
és virágos hajtásait sokféle étel, többek között baromfi, töltelékek, hal, tojás,
hús, fűszervaj, mártások, levesek, felvágottak, saláták, zöldségek, túró, sajt
és tészták ízesítésére használják. A benediktiner likőr és a hagyományos angol
párolt vadnyúl jellegzetes fűszere. A méhek nagyon szeretik a kakukkfüvet, a szicíliai
kakukkfűméz ősidők óta híres. Az ókori görög templomokban a kakukkfüvet tömjénhez
hasonló módon égették. Az idősebb Plinius füstölőszerként említi.
A
kakukkfű alacsony törpecserje, leveleinek széle visszagöngyölt. Dél-Európában,
a Földközi-tenger mellékén, Kis- és Közép-Ázsiában őshonos, de Észak-Amerikában
is termesztik. A szárított kakukkfűlevél zöldesbarna színű, megtörve illatos,
íze csípős.
Illóolaj-tartalma
1% körül van, az olaj fő komponense a timol. A timolt parfümök és szájvizek készítéséhez
használják, fertőtlenítő, fájdalomcsillapító hatása miatt pedig belsőleg, gyógyászati
célokra is.
V.
Kakukkfüvek
Thymus species
(más
néven: kerti kakukkfű, vadkakukkfű, mezei kakukkfű, balzsamfű, tömjénfű, római
levendula, démutka, timián)
Felemelkedő,
fásodó, mintegy 25-40 cm-es hajtásai vannak, keresztben átellenes levelekkel.
Ezek lándzsa alakúak és a levél éle a fonák felé visszahajlik. A levelek fonáka
szőrözött. Virágzata az ajakosok (Labiatae) családjára jellemző módon, szaggatott
álörv. A keresztben átellenesen eredő rövidkocsányú virágzatok többesbogasak.
A virágzat a szár csúcsán tömörül, gyakran még el is ágazik. Virágai pirosas rózsaszínű
apró "ajkak". A termés sötétbarna, 4 részre hasadó makkocska. Őshonos
fajaink is gyógyhatásúak, pl. a száraz és sziklagyepeinkben mindenütt gyakori
közönséges kakukkfű (Thymus glabrescens Willd.) vagy a savanyú homoki területen
előforduló északi kakukkfű (Thymus serpyllum L.).
Drog:
virágos hajtás (Thymi vulgaris herba), fűszer is, illóolaja (Aetheroleum thymi).
Gyűjtés
és feldolgozás: Drognak a virágzó állomány hajtásainak nem fásodó része alkalmas.
Hatóanyag
és felhasználás: Kiemelhető a görcsös köhögéseket (szamárköhögés, asztmás rohamok)
csökkentő hatása. Kisgyermekeknél nem ajánlatos a használata.
VI.
Kakukkfű
Thymus
vulgaris
Felhasznált
növényrészek:
Levelek. Gyakran árusítanak vágott, egész növényt (a leveleket
nem túl hosszú száron).
Növénycsalád:
Labiatae (Ajakosok).
Íz
és illat:
Erősen fűszeres, kissé kesernyés, kámforos illatú, minél nagyobb
a carvacrol tartalma, annál erősebb az íze.
Tartalmazott anyagok:
Az illóolaj-tartalma az éghajlattól, a levágás idejétől és a tárolástól függően
erősen változó. Az német kakukkfűben 3,5 %; a franciában akár 6,5 % lehet az illóolaj-tartalom.
Fő
alkotója a két terpénből származó fenol: thymol (körülbelül 40 %-ban) és a carvacrol
(körülbelül 15 %-ban). A carvacrol-tartalom különösen a francia és a spanyol kakukkfűben
nagy.
Származási helye:
Dél-Európa az őshazája. Elsősorban Kelet-
és Dél-Európában termesztik, de előfordul Észak-Afrikában és az Egyesült Államokban
is. A Thymus nemhez tartozó számos faj közül kizárólag a spanyol Thymus zygis
megengedett pótló anyag. A többi faját (Thymus satureoides, Thymus mastichina,
Thymus broussonetti, Thymus maroccanus, Thymus pallidus és Thymus algeriensis)
kisebb értékűnek tartják, mert kisebb a thymol-tartalmuk és más aromakomponenseket
is tartalmaznak, elsosőrban carvacrolt. A közép-európai hegyekben vadon növő Thymus
serpyllum csupán helyi jelentoségű fűszerként, virágaiból kakukkfű illatú szirupot
készítenek.
Egy másik termesztett típus a narancsillatú kakukkfű (Thymus vulgaris
var. odoratissimus), erősen kakukkfűre és kisebb mértékben narancshéjra emlékeztető
illattal.
Tulajdonságok:
A thymol és a carvacrol antiszeptikus (antimikrobális,
oxidációgátló) hatású, ebből adódóan kiválóan konzervál.
A kakukkfű görcs-
és váladékoldó (köhögéscsillapító), enyhíti a reumát, a torokfájást, a hasmenést,
csökkenti a lázat és segíti az emésztést, étvágygerjesztő.
Már az ókori rómaiak
is használták a kakukkfű növényét, a gabonatárolókban szórták szét. A növényben
tartalmazott thymol ugyanis a rothadási folyamatokat is gátolja.
Nagy koncentrációban
a kakukkfű halálos méreg is lehet, ezért csak kisebb mennyiségben szabad fogyasztani.
Termesztése:
A levelei hosszúak, lándzsa alakúak, hegyesek, szélük
folytonos, kissé bepöndörödött, finoman pelyhes, alsó oldala filces, színe szürkészöld.
Virágának a színe rózsaszínűtől sötétliláig változhat. Virágzási idő: májustól
augusztusig.
Szüretelés: A virágzás kezdetén a növényt gyökerek nélkül
begyűjtik, majd árnyékban, levegőn szárítják meg.
Felhasználása:
Húsételek és húskészítmények, halak, gombák, hüvelyesek, saláták, szószok, levesek,
vadételek, szárnyas-ételek, stb. ízesítésére.
Gyógyhatása:
A kakukkfű
görcs- és váladékoldó, nyugtatja a légutakat (köhögéscsillapító), enyhíti a reuma,
a hasmenés, a torokgyulladás tüneteit, csökkenti a lázat és elősegíti az emésztést.
VII.
Kakukkfű
Thymus
vulgaris
Eredet:
Földközi-tenger keleti partja
Leírása:
20-40 cm magasra növő, vadon termő, évelő félcserje. Szára szétágazó, fás. Levele
apró, lefelé tekeredő szélekkel, szürkészöld, alsó oldala szőrös. Virága kicsi,
színe a vörösestől a világos ibolyakékig terjed.
Felhasználása:
Levelei frissen és szárítva egyaránt felhasználhatók. Igen erős aromája miatt
mértékkel használható sertés- és báránysültekhez, sajt- és tojásételekhez, szárnyasokhoz
és vadhúsokhoz.
Gyógyászati
alkalmazása: Teája serkenti az emésztést, mézzel enyhíti a köhögést és a torokfájást.
Termesztése,
szedése: Homokos, meszes, száraz talajba ültessük. Növekedése ezeken a helyeken
a legszebb. Lakásban a legnaposabb, meleg helyre állítsuk és mérsékelten öntözzük.
Mivel ezek a növények általában apró levelűek, az egész hajtásrészt használjuk
fel fűszerezéshez, egészben vagy apróra vágva. Jól
társítható petrezselyemmel és babérral.
VIII.
Kakukkfű
Thymus
vulgaris
A
thymus szó a görög Thymonból származik, amelynek jelentése bátorság. A kakukkfű
a görögöknél a kecses eleganciát jelképezte, sokszor bókoltak úgy, hogy „a kakukkfű
illatát árasztod”, ami dicséretnek számított.
A kakukkfüves fürdő a hiedelem
szerint fokozta a római katonák erejét. A középkorban a hölgyek a harcba induló
lovagjaik zsebkendőjébe kakukkfüvet hímeztek.
Már az egyiptomiak is jól ismerték
a növény fertőtlenítő- és tartósító tulajdonságait, a balzsamozásnál is használták.
A kakukkfüvet ma is szívesen használják növényi és anatómiai preparátumok tartósítására,
és a papír megpenészesedését is gátolja.
A kakukkfüvet olyannyira tisztelték
és szerették, hogy a Szent Gyógyfüvek Varázslatában is benne van, fontos alkotórésze
egy olyan receptnek, amely „lehetővé teszi, hogy megpillantsuk a tündéreket”.
A
kakukkfű a napsütötte helyeket, a laza és jó vízáteresztő, lúgos talajt kedveli.
Elég jól tűri a szélsőséges időjárást is, szépen nevelhető cserépben.
A leveleket
nyáron kell leszedni, akkor, amikor a növény virágzik. A leveket szárítva, vagy
olajban, vagy ecetben elrakva lehet tartósítani.
A kakukkfű virágát kedvelik
a méhek is, értékes mézet ad. A kakukkfűlevél illatos potpourrik része is lehet.
A
kakukkfű segít csökkenteni a görcsös köhögést és a légutak betegségeinek tüneteit,
a torokfájást; teáját mézzel ízesítve igyuk. Étvágytalanság ellen is hatásos,
valamint segít kiűzni a bélélősködőket. A keskeny levelű kakukkfű levele rendelkezik
a legerősebb gyógyító hatással, de mindegyik kakukkfű hatásos lehet. Forrázata
teaként serkenti az emésztést, és másnaposság ellen is jó.
A kakukkfű jól kombinálható
petrezselyemmel és babérral. Adjuk sűrű hús- és egyéb levesekhez, pácokhoz, töltelékekhez,
mártásokhoz. Mértékkel bánjunk vele, mert frissen nagyon erős az íze.
A kakukkfű
elősegíti a zsírok lebontását. Ajánlják borban, lassan fővő ételekhez, vadhúsokhoz,
kagylóhoz, baromfihoz. A citromillatú kakukkfű (T. citriodorus) csirkéhez, halhoz,
meleg zöldségekhez, gyümölcssalátákhoz, dzsemekhez való.
IX.
Kakukkfű
Thymus
vulgaris
Kellemes,
jellemző kámforos illatú, és aromás ízű, sokoldalúan használt fűszer és gyógynövény.
Vágott vagy morzsolt állapotban majd minden ország konyhareceptjeiben megtalálható.
Többéves, 30-50cm magasra megnövő félcserje. Meleg, napfényigényes növény, talajban
nem válogatós, de hideg pangó talajvizes földbe ne telepítsük. Szaporítása magvetésről
tavasszal márciusban vagy július végén történik melegágyba. A 6-8 cm magas palántákat
májusban, vagy októberben esedékes kiültetni vetéstől függően 3-5 szálat egy csokorban.
Sortávolság 40-50cm, tőtávolság 30-40cm. A kakukkfű szaporítható még tőosztással
és dugványozással is. Erre kedvező hónap az október, még a fagyok beállta előtt
időszak.
Betakarítása
teljes virágzásban május végén történik, 3-4 cm magas tarló meghagyásával. A lemetszett
hajtásokat hűvös szellős helyen rétegesen szárítjuk.
Várható terméshozam 10m/1-1.5
kg.
http://www.kertpont.hu/index.php3?menu=cikk&cikkid=293
Thymus
L. (1753) nemzetséghez tartozó fajok és alfajok:
Thymus
×citriodorus (Pers.) Schreb. in Schweigg. & Körte (1811) - citromillatú
kakukkfű 
Thymus ×citriodorus cv. Variegatus - tarkalevelű kakukkfű
Thymus
acicularis Tab
147.
Thymus aestivus Willk. in Willk. & Lange (1868)
Thymus algeriensis
Thymus alpestris Tausch - havasi kakukkfű
Thymus alpestris Tausch
var. baumgartenianus Ronn.
Thymus alpestris Tausch var. praeflorens Ronn.
Thymus
angustifolius Pers. (1806)
Thymus argenteus
Thymus asiaticus (Kitag.)
Kitag. (1936)
Thymus atticus - attikai kakukkfű
Thymus balcanus
- balkáni kakukkfű
Thymus bihoriensis - érszegélyes kakukkfű
Thymus
brachychaetus (Willk.) Coutinho (1907)
Thymus bracteosus - szélesmurvájú
kakukkfű
Thymus brownei Sw. (1788)
Thymus caespitosus - kúszó kakukkfű,
gyepes kakukkfű
Thymus calamintha Scop. (1771)
Thymus camphoratus -
kámforszagú kakukkfű
Thymus capitatus (L.) Hoffmanns. & Link (1809)
- fejecskés kakukkfű
Thymus cappadocicus Boiss.
Thymus carnosus
Thymus cephalotos L. (1753)
Thymus cherlerioides
Thymus comosus -
üstökös kakukkfű
Thymus dacicus - erdélyi kakukkfű
Thymus doerfleri
- albán kakukkfű
Thymus glabrescens - közönséges (vagy kopaszodó) kakukkfű
Thymus
glabrescens subsp. austriacus - osztrák kakukkfű
Thymus glabrescens
subsp. degenianus - Degen-kakukkfű, homoki kakukkfű
Thymus glandulosus
Req. (1828)
Thymus gobicus Czern.
Thymus granatensis - granadai kakukkfű
Thymus grandiflorus (L.) Scop. (1772)
Thymus herba-barona Loisel. (1807)
- köményillatú kakukkfű
Thymus
heretus
Thymus hirsutus
Thymus hirtus
Thymus hyemalis
Thymus ilerdensis
F. Gonzáles in Costa (1877)
Thymus indigirkensis
Thymus integer
Thymus
jankae - Janka-kakukkfű
Thymus jaquetianus Ronn.
Thymus jenisseensis
Thymus kotschyanus
Thymus leucotrichus
Thymus longicaulis - tűlevelű
kakukkfű
Thymus longicaulis var. dalmaticus - dalmát kakukkfű
Thymus mastichina L. (1763) - masztixkakukkfű
Thymus muscosus Zaver.
(1962)
Thymus narymensis Serg.
Thymus odoratissimus
Thymus oenipontanus
- kisded kakukkfű
Thymus origanum (L.) Kuntze (1867)
Thymus pannonicus
- magyar (vagy rövidlevelű) kakukkfű
Thymus pannonicus subsp. auctus
- termetes (vagy alföldi, magas, Marschall-, nyúlánk) kakukkfű
Thymus
piperella Tab
156.
Thymus piperellus - borsos kakukkfű
Thymus praecox -
korai kakukkfű
Thymus praecox ssp. arcticus
Thymus praecox ssp. arcticus
'Annie Hall'
Thymus praecox ssp. arcticus 'Carol Ann'
Thymus praecox ssp.
arcticus 'Elfin'
Thymus praecox ssp. arcticus albus
Thymus praecox var.
clivorum - dombvidéki kakukkfű
Thymus proximus Serg.
Thymus przewalskii
(Kom.) Nakai (1921)
Thymus pseudolanuginosus - törpe kakukkfű, gyapjas
kakukkfű
Thymus pulcherimus Schur - szépséges kakukkfű
Thymus
pulcherimus var. carpaticus - Tátra-vidéki kakukkfű
Thymus pulegioides
L. - vékony kakukkfű
Thymus pulegioides coccineus
Thymus pulegioides
x T. serpyllum
Thymus pulegioides subsp. chamedoys + subsp. parviflorus -
kisvirágú kakukkfű
Thymus pulegioides subsp. effusus
Thymus pulegioides
subsp. montanus - hegyi kakukkfű
Thymus quinquecostatus Čelak. (1889)
Thymus quinquecostatus var. asiaticus (Kitag.) C.Y. Wu & Y.C. Huang (1977)
Thymus quinquecostatus var. przewalskii (Kom.) Ronniger (1934)
Thymus
rigidus (Wimm. & Grab.) Lyka (1930)
Thymus sabulicola Cosson (1851)
Thymus serpyllum L. (1753) - keskenylevelű (vagy északi, mezei, vad-) kakukkfű
Thymus
serpyllum ß citriodorum Pers. (1807)
Thymus serpyllum subsp. angustifolius
(Pers.) Čelak. (1871)
Thymus serpyllum subsp. rigidus (Wimm. & Grab.)
Lyka (1924)
Thymus serpyllum subsp. tanaensis (Hyl.) Jalas (1947)
Thymus
serpyllum var. asiaticus Kitag. (1936)
Thymus serpyllum var. przewalskii
Kom. (1907)
Thymus serpyllum var. rigidus - merev kakukkfű
Thymus
serpyllum var. tanaensis Hyl. (1945)
Thymus spinulosus - szúrós kakukkfű
Thymus
strictus var. acicularis - velebiti kakukkfű
Thymus sylvestris Hoffmanns.
& Link (1809)
Thymus tomentosus Willd. (1809)
Thymus thracicus Velen
Thymus valentinus Rouy (1888)
Thymus virginicus Blanco (1837)
Thymus
vulgaris L. (1753) - kerti kakukkfű, pecsenyefű
Thymus
vulgaris compactus - törpe kerti kakukkfű
Thymus webbianus Rouy (1888)
Thymus zygis L. (1753)
Thymus zygis silvestris
Thymus zygis subsp.
gracilis
Kommentáld!